Budapest esti panorámája a Dunával és a hidakkal

SIMÁNYI ÉS NÉVERY ÜGYVÉDI TÁRSULÁS

Jogi támogatás.
Személyes figyelem.

Vállalkozások és magánszemélyek jogi ügyeiben nyújtunk segítséget, az első egyeztetéstől a megoldásig.

Kapcsolatfelvétel

AMIBEN SEGÍTÜNK

Szakterületeink

A vállalkozás mindennapi működésétől az összetett beruházásokon át a jogviták rendezéséig.

Peres és peren kívüli képviselet

Polgári és gazdasági jogviták, szerződésszegés és hibás teljesítés miatt felmerülő igények.

Részletesebben

Jogi és bizonyítási stratégia kialakítása, keresetlevelek és ellenkérelmek előkészítése, tárgyalási képviselet és jogorvoslatok. Az eljárás mellett az egyezség lehetőségét is vizsgáljuk, és támogatjuk a peren kívüli rendezést.

Ipari és EPC-beruházások

A tervezést, beszerzést és kivitelezést összefogó projektek szerződéses és jogi támogatása.

Részletesebben

Fővállalkozói és alvállalkozói szerződések előkészítése és tárgyalása, a teljesítési feltételek, határidők, biztosítékok és felelősségi kérdések rendezése. Közreműködünk a szerződésmódosítások, pótmunkák, átadás-átvétel, szavatossági és jótállási igények, valamint a projekt során kialakuló jogviták kezelésében.

Társasági jog és M&A

Cégalapítás, társasági változások, tulajdonosi ügyletek és vállalatfelvásárlások.

Részletesebben

Létesítő okiratok, taggyűlési és más társasági határozatok, üzletrész- és részvényátruházások, valamint a társaságok működéséhez szükséges megállapodások elkészítése. Jogi támogatást nyújtunk az átalakulásokhoz, vállalatfelvásárlásokhoz és egyesülésekhez kapcsolódó ügyletekben is.

Gazdasági és kereskedelmi jog

Folyamatos vállalati jogi támogatás és magyar vagy idegen nyelvű üzleti szerződések.

Részletesebben

Adásvételi, szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és bérleti szerződések, általános szerződési feltételek, valamint szavatossági és jótállási dokumentumok kialakítása. Segítjük a szerződéses kockázatok felmérését, a tárgyalásokat és a nemzetközi üzleti kapcsolatok jogi kezelését.

Ingatlanjog és ingatlanfejlesztés

Adásvétel, bérlet, telekalakítás és fejlesztési projektek jogi támogatása.

Részletesebben

Ingatlanügyletek és kapcsolódó okiratok előkészítése, tulajdoni helyzet és terhek vizsgálata, ingatlan-nyilvántartási képviselet. Telekcsere, telekalakításhoz kapcsolódó megállapodások, ingatlanfejlesztési és kivitelezési szerződések, valamint ingatlanjogi viták kezelésében is közreműködünk.

Követelésérvényesítés és fizetésképtelenség

Kintlévőségek rendezése, fizetési meghagyás, végrehajtás és hitelezői képviselet.

Részletesebben

Fizetési felszólítások, egyezségek és részletfizetési megállapodások, valamint peres és nemperes igényérvényesítés. Hitelezői oldalon felszámolási eljárások kezdeményezésében és követelések bejelentésében, továbbá a végrehajtással kapcsolatos jogi ügyekben járunk el.

Munkajog

Munkáltatók és munkavállalók támogatása a munkaviszony létrejöttétől a jogvitákig.

Részletesebben

Munkaszerződések, belső szabályzatok és megállapodások előkészítése, a munkaviszony módosításával és megszüntetésével kapcsolatos tanácsadás. Közreműködünk munkajogi követelések, kártérítési igények és munkaügyi jogviták rendezésében.

Adatvédelem

A vállalati adatkezelések jogi kialakítása és adatvédelmi dokumentáció.

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztatók, belső szabályzatok és adatfeldolgozói megállapodások előkészítése. A munkavállalói adatkezelések, kamerarendszerek és adatvédelmi hatásvizsgálatok jogi támogatásával, valamint az adatkezelési gyakorlat felülvizsgálatával is foglalkozunk.

Kártérítés és biztosítási jogviták

Szerződéses és szerződésen kívüli károk, valamint biztosítókkal szembeni igények.

Részletesebben

A felelősség és a bizonyítási lehetőségek vizsgálata, a károk és kapcsolódó követelések jogi értékelése. Ügyfeleinket támogatjuk az igénybejelentésben, az egyezségi tárgyalásokon és szükség esetén a peres eljárásban.

Hagyatéki ügyek

Öröklési kérdések, hagyatéki eljárások és örökösök képviselete.

Részletesebben

Tanácsadás öröklési kérdésekben, végintézkedések előkészítése és véleményezése, képviselet hagyatéki eljárásokban. Segítjük a hagyatéki egyezségek kialakítását és az öröklési jogviták rendezését.

Szellemi alkotások joga

Alkotások, üzleti értéket képviselő szellemi javak és felhasználási megállapodások.

Részletesebben

A szellemi alkotásokhoz kapcsolódó jogok, felhasználási és licenciaszerződések, valamint titoktartási megállapodások jogi támogatása. A szerződéses védelem kialakításában és a kapcsolódó jogviták kezelésében is segítjük ügyfeleinket.

Polgári jog és okiratszerkesztés

Vállalkozások és magánszemélyek szerződései, megállapodásai és vagyoni ügyei.

Részletesebben

A tervezett ügylet áttekintése, szerződések és egyéb okiratok elkészítése, módosítása és véleményezése. Az ügyfelek jogainak és kötelezettségeinek egyértelmű rendezésére, valamint a későbbi jogviták megelőzésére törekszünk.

KOLLÉGÁINK

Csapatunk

Simányi Zsolt portréja

Dr. Simányi Zsolt

Vezető tag, ügyvéd

Vállalati jog · EPC-beruházások
Munkajog · adatvédelem

Bemutatkozás

Jogi diplomáját 2004-ben szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, summa cum laude minősítéssel. Ezt követően elvégezte a New York-i Fordham University Amerikai Nyelv és Kultúra Intézetének képzési programját. Jogi szakvizsgáját megelőzően a polgári jog mellett a büntetőjog és a közigazgatási jog területén is széles körű tapasztalatot szerzett. 2009-ben megalapította a Simányi és Társa Ügyvédi Irodát, és ugyanettől az évtől a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. A Simányi és Névery Ügyvédi Társulás alapító és vezető tagja.

Praxisa jelenleg elsősorban a polgári jog területére összpontosul. Korábban büntetőügyekben védőként is eljárt, közigazgatási jogi ügyekben nyújtott jogi szolgáltatásokat, valamint közalapítványok felügyelőbizottságában vállalt tisztségeket.

Elsősorban külföldi tulajdonú, illetve nemzetközi üzleti kapcsolatokkal rendelkező vállalkozások teljes körű jogi támogatásával foglalkozik. Fő szakterületei a társasági jog, a gazdasági és kereskedelmi jog, a munkajog, az adatvédelem, valamint az EPC-beruházások teljes körű jogi támogatása. Ez utóbbi a tervezést, beszerzést és kivitelezést átfogó beruházások szerződéseinek előkészítésére és tárgyalására, a megvalósítás során felmerülő jogi kérdések kezelésére, valamint a kapcsolódó igények és jogviták rendezésére is kiterjed. Ügyfeleit peres és peren kívüli igényérvényesítésük során is képviseli, és magánszemélyek polgári jogi ügyeiben is vállal megbízást.

Magyar és angol nyelven dolgozik, mindkét nyelven készít okiratokat és folytat tárgyalásokat.

Névery Péter portréja

Dr. Névery Péter

Alapító tag, ügyvéd

Peres képviselet · követelésérvényesítés
EPC-beruházások · üzleti szerződések

Bemutatkozás

Jogi diplomáját 2007-ben szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2012 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjaként folytat ügyvédi tevékenységet. A Simányi és Névery Ügyvédi Társulás alapító tagja.

Praxisa középpontjában a polgári és gazdasági jogviták, valamint a követelések peres és peren kívüli érvényesítése áll. Vállalkozásokat és magánszemélyeket képvisel szerződéses, ingatlanjogi, kártérítési és munkajogi ügyekben. Rendszeresen jár el szerződésszegésből, hibás teljesítésből, szavatossági és jótállási kötelezettségekből eredő jogvitákban, továbbá fizetési meghagyásos, végrehajtási és felszámolási eljárásokban.

Magyar és külföldi tulajdonú vállalkozások folyamatos jogi támogatásával, üzleti szerződések előkészítésével és tárgyalásával, valamint ingatlanügyletek lebonyolításával is foglalkozik. Dr. Simányi Zsolttal közösen látja el ipari és EPC-beruházások jogi támogatását: közreműködik a tervezési, beszerzési és kivitelezési szerződések kialakításában, a teljesítés során felmerülő jogi kérdések kezelésében és a kapcsolódó igények rendezésében. E munkában külön hangsúlyt kap nála a jogviták megelőzése és az ügyfelek peres képviselete.

Magyar, angol és szlovák nyelven dolgozik. A nemzetközi üzleti kapcsolatokkal rendelkező ügyfelek jogi ügyeit többnyelvű szerződéses környezetben is támogatja.

Ruszthi Hunor portréja

Dr. Ruszthi Hunor

Együttműködő partner, ügyvéd

Ingatlanjog · társasági jog és M&A
Sportjog · szellemi alkotások

Bemutatkozás

Jogi diplomáját 2004-ben szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. Az egyetem Doktori Iskolájában 2006-ban abszolutóriumot, a Deák Ferenc Továbbképző Intézetben 2026-ban sportjogi szakjogász szakképzettséget (LL.M.) szerzett. Több éven át végzett oktatói, tantárgyvezetői és vizsgáztatói tevékenységet a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és budapesti főiskolákon. 2008 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja.

Fő szakterületei az ingatlanjog, a társasági jog, a kereskedelmi jog, a sportjog és a szellemi alkotások joga. Különböző ágazatokban működő nagyvállalatok állandó jogi képviseletét látja el, és rendszeresen részt vesz ingatlanfejlesztési beruházások jogi támogatásában. Jelentős számú és értékű, különböző szektorokat érintő vállalatfelvásárlási és egyesülési (M&A) ügyletben képviseli ügyfeleit. Állandó és eseti ügyfeleinek e jogterületeken teljes körű jogi szolgáltatást nyújt.

Magyar és angol nyelven dolgozik.

Péntek Bálint portréja

Dr. Péntek Bálint

A társulás tagja, ügyvéd

Társasági jog · munkajog
Ingatlanjog · követeléskezelés

Bemutatkozás

Jogi diplomáját 2013-ban szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, majd 2019-ben sikeres jogi szakvizsgát tett. 2015 februárja óta dolgozik együtt a Simányi és Társa Ügyvédi Irodával, valamint dr. Simányi Zsolt és dr. Névery Péter ügyvédekkel. 2020 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjaként folytat ügyvédi tevékenységet, és a Simányi és Névery Ügyvédi Társulás tagja.

Ügyvédi munkája elsősorban társasági jogi, munkajogi, ingatlanjogi és követeléskezelési ügyekre terjed ki. E területeken magyar és külföldi tulajdonú kis- és középvállalkozások, magánszemélyek, valamint civil szervezetek részére nyújt teljes körű jogi tanácsadást és jogi képviseletet.

Magyar és angol nyelven dolgozik.

Tóth Márk portréja

Dr. Tóth Márk

Ügyvédjelölt

Ingatlanjog · társasági jog
Követeléskezelés

Bemutatkozás

Jogi diplomáját 2023-ban szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Pályafutását egy budapesti ügyvédi irodában kezdte, ahol elsősorban médiajogi ügyekkel foglalkozott.

2025 óta a Simányi és Névery Ügyvédi Társulás ügyvédjelöltje. Jelenleg ügyvédi szakvizsgájára készül.

Magyar és angol nyelven dolgozik.

Hegedűs Péter portréja

Dr. Hegedűs Péter

Ügyvédjelölt

Polgári jog · társasági jog
Peres ügyek előkészítése

Bemutatkozás

Jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerezte. Pályafutását gyakornokként egy budapesti ügyvédi irodában kezdte, ahol elsősorban ingatlanjogi ügyekkel foglalkozott. Jelenleg a Simányi és Névery Ügyvédi Társulás ügyvédjelöltje.

Szakmai tapasztalatát elsősorban a polgári jog, a társasági jog és a követelésérvényesítés területén szerezte. Munkája során peres és nemperes eljárások előkészítésében, valamint szerződések és egyéb okiratok szerkesztésében működik közre.

Magyar és angol nyelven dolgozik.

SZAKMAI ÍRÁSAINK

Cikkeink a LinkedInen

Dr. Névery Péter · · Magyar fordítás

Műszaki webáruházak a magyar piacon – van még tér a regionális szereplőknek?

A szakosodott műszaki webáruházak magyarországi terjeszkedési lehetőségei, az alkatrészektől és kenőanyagoktól az irodai technikáig. A szaktudás, a készlet és a logisztika szerepe a regionális versenyben.

A teljes cikk elolvasása
A szlovák nyelvű LinkedIn-cikk magyar fordítása.

Az elektronika az online kereskedelem egyik legversengőbb szegmense. A műszaki e-kereskedelem azonban nem csupán laptopokról és televíziókról szól. Az autóalkatrészekre, szűrőkre, olajokra vagy irodai technikára szakosodott webáruházak egészen más növekedési logikát követhetnek.

Egy műszaki webáruház számára éppen az jelenthet előnyt, hogy nem általános kínálattal dolgozik. A szakértelem, a raktári elérhetőség és a megfelelő alkatrész időben történő kiszállítása olyan érték, amelyet az online piacterek nem mindig tudnak helyettesíteni.

Az Alza példája: a cseh modell Magyarországon is skálázható

A cseh Alza.hu Kft. magyarországi működése az egyik legerősebb bizonyíték arra, hogy egy regionális e-kereskedelmi szereplő helyi piacvezetővé válhat. A PwC a 2025. évi online forgalom alapján ismét a magyar piac első helyére sorolta.

A kisebb szereplők számára azonban nem az Alza másolása a lényeg. Érdekesebb kérdés, hogy vannak-e olyan műszaki részpiacok, amelyeken a vásárló nem a piac legszélesebb katalógusát keresi, hanem a megfelelő terméket, szakértői tanácsot és megbízható kiszállítást.

Az autóalkatrészek a szakosodás tipikus példái

A szlovák AUBIRI a furgonokhoz és haszonjárművekhez való pótalkatrészek specialistája. Az E-commerce Slovakia szerint éves forgalma meghaladja a 3,7 millió eurót, öt országban működik, saját raktárában pedig több mint 30 000 terméket tart. Versenyelőnye nem az általános választék, hanem az egyes járművek alapos ismerete és az alkatrészek gyors elérhetősége.

Hasonlóképpen, a szlovák ERING által működtetett Filtreaoleje éves forgalma megközelíti a 8,7 millió eurót. Autókhoz, motorkerékpárokhoz, munkagépekhez és ipari felhasználásra kínál olajokat, szűrőket és üzemi folyadékokat. Az ilyen termékkörnek természetes határokon átnyúló lehetőségei vannak: a termék iránti igény a határ mindkét oldalán hasonló, és a vásárló gyakran pontos műszaki jellemzők alapján keres.

Kevesebb romantika, több adat és logisztika

A műszaki e-kereskedelemben más tényezők döntőek, mint a divat- vagy szépségápolási piacon. A keresés minősége, a pontos kompatibilitás, a raktári elérhetőség, a feladás gyorsasága, a cikkszámok száma és a műszaki kérdések megválaszolásának képessége közvetlenül befolyásolja a vásárlási arányt.

A szlovák webáruházak számára Magyarország földrajzi szempontból is vonzó. Egy nyugat- vagy közép-szlovákiai központi raktár Magyarország egy részét a belföldi piachoz hasonló gyorsasággal szolgálhatja ki. A rendszeresen újravásárolt termékeknél – például olajoknál, szűrőknél, fogyóanyagoknál vagy pótalkatrészeknél – ráadásul gyorsan kialakulhat egy stabil vásárlói kör.

TonerPartner: szűk kategóriából regionális e-kereskedelem

Érdekes cseh példa a TonerPartner. A vállalkozás 2014-ben alakult Ostravában, 2018 óta Magyarországon is működik, és ma már kilenc országban van jelen. Naponta több mint 4 700 küldeményt dolgoz fel. Eredetileg szűk tonerkínálatát fokozatosan nyomtatókkal, szkennerekkel, 3D nyomtatási, irodai, háztartási és műhelytermékekkel bővítette.

Ez a történet a terjeszkedés egyik lehetséges modelljét mutatja: először sikeressé válni egy konkrét kategóriában, kialakítani a logisztikai és marketingmodellt, és csak ezt követően bővíteni a választékot.

Hol lehet ma még tér?

A magyar piacra lépésnek nem kell a teljes elektronikai piacért folytatott versenyt jelentenie. Érdekesebbek lehetnek bizonyos márkák pótalkatrészei, a professzionális szerszámok, az üzemi folyadékok, a speciális elektronika, az ipari tartozékok vagy a műszaki hobbitermékek.

Az AUBIRI-hoz vagy a Filtreaoleje-hez hasonló cégek számára ezért lényegesebb kérdés, hogy meglévő szakértelmüket és raktári előnyüket át tudják-e ültetni magyar nyelvű értékesítésbe és disztribúcióba, mint az, hogy árban le tudják-e győzni a legnagyobb szereplőket.

Éppen ebben lehet tér a regionális műszaki webáruházak következő hulláma számára.

Az eredeti cikk a LinkedInen ↗
Dr. Névery Péter · · Magyar fordítás

Magyarország mint következő e-kereskedelmi piac – hol van tér a cseh és szlovák webáruházaknak?

A magyar online piac növekedése, a regionális márkák sikerei és az ígéretes termékkategóriák. Hogyan segítheti a piacra lépést a lokalizáció, a megbízható logisztika és a jó vásárlói élmény?

A teljes cikk elolvasása
A szlovák nyelvű LinkedIn-cikk magyar fordítása.

A magyar online piac már régóta nem zárt hazai terep. Növekszik, az import a forgalom jelentős részét adja, és a cseh, illetve szlovák márkák már bizonyítják, hogy a regionális terjeszkedés működhet.

Magyarországot nem szükséges távoli „új országként” szemlélni. Egy sikeres cseh vagy szlovák webáruház számára természetes következő lépést jelenthet Közép-Európán belül.

A magyar online piac nagyobb, mint elsőre gondolnánk

A PwC legfrissebb kutatása szerint a magyar e-kereskedelmi piac 2026-ban tovább bővül. Az első negyedévben éves összehasonlításban 14,2%-kal nőtt, az online vásárlók száma pedig megközelítette a 4,4 milliót. A második negyedévben a magyar vásárlók 25,8 millió online tranzakciót hajtottak végre, az importot is magában foglaló teljes online kiskereskedelmi költés pedig megközelítette az 535 milliárd forintot.

Különösen fontos egy adat: az online piacnak már közel egyötödét az import adja. Ez azt jelenti, hogy a magyar fogyasztó megszokta a külföldi kereskedőtől történő vásárlást. A regionális webáruház tehát nem olyan piacra lép, ahol először meg kellene tanítania a vásárlókat a határokon átnyúló beszerzésre – ez a szokás már létezik.

A cseh és szlovák vállalkozások már a vezetők között vannak

A legszembetűnőbb bizonyíték a Magyarországon működő legnagyobb online kereskedők rangsora. 2025-ben ismét az Alza.hu Kft. végzett az első helyen, a második helyet pedig a Rohlik Group csoporthoz tartozó Kifli.hu szerezte meg. A legismertebb online márkák között a Notino is szerepel. Nem elszigetelt sikerekről van tehát szó, hanem olyan márkákról, amelyek a magyar e-kereskedelem meghatározó szereplőivé váltak.

Hasonló példákat a legnagyobb szereplőkön túl is látunk: a GymBeam jelentős magyar piacot épített a sporttáplálkozás területén, a Bonami és a Kondela a lakberendezésben, a Footshop az utcai divatban, az MTBIKER és a 4camping pedig a sport- és szabadtéri termékeknél mutatta meg a lehetőségeket.

Melyek a legérdekesebb szegmensek?

A cseh és szlovák e-kereskedelemben több olyan kategória is rendszeresen megjelenik, amely jól bővíthető országhatárokon át: műszaki termékek és autóalkatrészek, bútorok és lakáskiegészítők, sport és szabadtéri felszerelések, kozmetikumok, divat és lábbelik, funkcionális élelmiszerek és egészséges életmód, valamint kisállatoknak szánt termékek.

Minden szegmensnek más a logikája. Az autóalkatrészeknél a raktári választék és a járműmodell szerinti pontos keresés lehet döntő. A lakberendezésnél a vizuális bemutatás és a nagy méretű áruk logisztikája. A szépségápolásban vagy a divatban pedig a márka, a közösség és a tartalom. A közös nevező azonban ugyanaz: a regionális szereplőnek nem kell a legnagyobbnak lennie, ha egy konkrét kategóriában meggyőzőbb tud lenni, mint egy általános kínálatú online piactér.

A szolgáltatás egyre fontosabb az ár mellett

A PwC legfrissebb adatai azt mutatják, hogy a magyar verseny az egyszerű ár-összehasonlítástól a teljes vásárlói élmény felé mozdul el. A fizetés, a termék elérhetősége, a szállítás gyorsasága, az egyszerű visszaküldés lehetősége és a minőségi kommunikáció ma már az árral együtt döntő tényezők.

Ez jó hír a regionális webáruházak számára. Nem kell megnyerniük az árháborút a globális platformokkal szemben. Sikeresek lehetnek azzal, hogy szakértőbbek, megbízhatóbbak és rugalmasabbak. 2026-ban a magyar online vásárlóknak már közel a fele a csomagautomatákat részesíti előnyben, és a hálózat meghaladta a 10 000 automatát. A regionális terjeszkedés logisztikai akadályai ezért fokozatosan csökkennek.

Magyarország mint a regionális stratégia természetes része

A szlovák vállalkozások előnye a közvetlen földrajzi közelség. A cseh webáruházak számára Magyarország gyakran a cseh–szlovák–lengyel–román vagy a cseh–szlovák–osztrák–lengyel modell logikus folytatása. Már ma is léteznek olyan szolgáltatások, amelyek a lokalizációt, a magyar ügyfélszolgálatot, a visszaküldött áruk helyi átvételi címét vagy a piackutatást anélkül biztosítják, hogy mindent házon belül kellene felépíteni.

A téma aktualitását a CzechTrade is megerősíti: 2026. szeptember 30-án ingyenes, „Marketplaces pro export” című szemináriumot szervez, amely külön blokkban foglalkozik Lengyelországgal és Magyarországgal, a vásárlói magatartással és az online piactereken keresztüli piacra lépés lehetőségeivel.

Ez a cikksorozat ezért nem arról szól majd, hogy miért kellene minden webáruháznak Magyarországra lépnie. Az egyes szegmenseket és azokat a vállalkozásokat vizsgáljuk meg, amelyek számára a „Magyarország legyen a következő piacunk?” kérdésnek valódi üzleti értelme lehet.

Az eredeti cikk a LinkedInen ↗
Dr. Névery Péter · · Magyar fordítás

Ipari beruházások a gyengébb építőipari piacon – hol nyílik lehetőség a szlovák beszállítóknak?

Az ipari projektek és üzembővítések célzott lehetőségeket teremthetnek a szakosodott beszállítóknak. A cikk a műszaki munkacsomagokat, a magyarországi működés feltételeit és az alvállalkozói szerződések fontos kérdéseit mutatja be.

A teljes cikk elolvasása
A szlovák nyelvű LinkedIn-cikk magyar fordítása.

Ha 2026 őszén a magyar építőipar egészét vizsgáljuk, a kép nem egyértelműen derűlátó. Júliusban az építőipari termelés volumene éves összehasonlításban 12,2%-kal, az épületek építése pedig 10,7%-kal csökkent.

Ugyanebben a hónapban azonban a magyar ipari termelés éves összehasonlításban 4,7%-kal nőtt, és az év első hét hónapjában 2,7%-kal haladta meg 2025 azonos időszakát.

Éppen ez a különbség lehet érdekes a szlovák vállalkozások számára is.

A magyar építőipar egészében jelenleg nincs általános fellendülés. Az ipari beruházások körül azonban továbbra is koncentrált piacok alakulnak ki, ahol kereslet mutatkozik a szakosodott építőipari és technológiai szaktudás iránt.

A tervezett beruházások sora sem szakadt meg. A magyar befektetésösztönzési ügynökség, a Hungarian Investment Promotion Agency – HIPA júliusban bejelentette a beruházási ösztönzőkről szóló döntéshozatal újraindítását, valamint több új és bővítési projektről folytatott tárgyalás folytatását.

Nem csak autógyárak épülnek

A magyarországi ipari beruházásokat gyakran elsősorban az autó- és akkumulátoriparral kapcsolják össze. A jelenlegi projektek azonban jóval szélesebb képet mutatnak.

Jászárokszálláson az olasz Weger 24,6 millió eurós beruházást valósít meg, amelynek része egy körülbelül 10 000 m²-es új gyártócsarnok. Az üzem automatizált gyártási technológiákat, napelemes rendszert és energiatárolási megoldásokat is alkalmaz majd.

Vésztőn az Electraplan E-SOLAR és a Niedax Group közös, 72,5 millió euró értékű ipari komplexuma épül. A több mint 23 000 m²-es projekt gyártócsarnokot, raktárt, közvetlen vasúti kapcsolatot, napelemes rendszert és energiatárolást foglal magában.

Szigetszentmiklóson a dán Xellia Pharmaceuticals 70,85 millió euróért automatizált gyógyszeripari gyártóüzemet készít elő. A projekt része a gyártótér, a raktárkapacitás, a műszaki infrastruktúra és a modern támogató rendszerek.

Orosházán a török Doğuş Çay 109,6 millió eurós beruházása a meglévő épületek teljes körű felújítását, új gyártókapacitások kialakítását és energetikai korszerűsítéseket tartalmaz.

Nem egyetlen ágazatról van tehát szó. A gyógyszeripar, az élelmiszeripar, a gépipar, az elektronikai és az energetikai-technológiai ipar egyaránt saját keresletet teremt az építőipari és technológiai beszállítók iránt.

A működő üzemek bővítése önálló piac

Aktuális példa a Flex zalaegerszegi üzemének bővítése. Szeptemberben az új, körülbelül 8 000 m²-es raktár- és irodaépület kivitelezése elérte a tartószerkezet építésének szakaszát.

A projekt egyik fontos sajátossága, hogy a meglévő gyártóüzem folyamatos működése mellett valósul meg.

Az ilyen projektek más követelményeket támasztanak a beszállítóval szemben, mint a hagyományos zöldmezős beruházások. Értéket jelent az aktív gyártási környezetben végzett munka tapasztalata, a leállások összehangolása, a biztonsági rendek betartása, az új rendszerek meglévő technológiákhoz történő csatlakoztatása és a termelésbe való beavatkozás minimalizálásának képessége.

Éppen ezeken a területeken rendelkezik sok szlovák vállalkozás jó referenciákkal külföldi projektekből.

Hol lehet reális belépési pont egy szlovák vállalkozásnak?

Egy szlovák kis- vagy középvállalkozás számára általában nem reális cél, hogy egy több tíz- vagy százmillió eurós beruházás fővállalkozója legyen.

Sokkal érdekesebb lehet egy világosan meghatározott szakmai munkacsomag.

Ilyen lehet például:

  • acélszerkezetek gyártása és szerelése;
  • előregyártás;
  • ipari villanyszerelés;
  • fűtési, szellőzési és légkondicionálási rendszerek (HVAC);
  • sprinkler- és tűzvédelmi rendszerek;
  • technológiai csővezetékek;
  • víz- és szennyvízkezelés;
  • épületfelügyeleti rendszerek (BMS) és automatizálás;
  • ipari padlók;
  • tető- és homlokzati rendszerek;
  • tisztatéri technológiák;
  • ipari szigetelések;
  • daruzási és szerelési munkák;
  • roncsolásmentes vizsgálatok (NDT);
  • üzembe helyezés;
  • tervezés és mérnöki szolgáltatások.

Egy szlovák vállalkozás számára az erős referencia és a szűk területre összpontosuló szaktudás így sokkal fontosabb lehet, mint egy teljes üzem megvalósításának képessége.

A határ átlépésével a jogi környezet is megváltozik

Az egységes európai piac megkönnyíti a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtást, de nem jelenti azt, hogy egy szlovák építőipari vállalkozás további adminisztratív lépések nélkül megkezdheti a munkát Magyarországon.

A magyar szabályok szerint egy másik EGT-tagállam vállalkozásának, amely határokon átnyúló szolgáltatásként kíván építőipari tevékenységet végezni Magyarországon, be kell jelentenie tevékenységét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett építőipari kivitelezői nyilvántartásba.

2025-től fontos belépési feltétel az építőipari kivitelező kötelező felelősségbiztosítása is, amely a határokon átnyúló szolgáltatókra is kiterjed.

A projekt jellegétől függően további kérdéseket is rendezni kellhet, például:

  • felelős műszaki vezető vagy más megfelelő szakmai jogosultsággal rendelkező személy;
  • elektronikus építési napló;
  • szlovák munkavállalók magyarországi kiküldetése;
  • munkavédelmi szabályok;
  • áfa- és adózási kérdések;
  • esetleges adózási telephely keletkezése.

Ezeket a kérdéseket érdemes már az ajánlat benyújtása és az alvállalkozói szerződés aláírása előtt ellenőrizni.

Az alvállalkozói szerződés legalább olyan fontos, mint az ár

Nagy ipari projekteknél a külföldi alvállalkozó általában nem a saját szerződéses dokumentációjával lép be a projektbe.

Alkalmazkodnia kell a fővállalkozó vagy az EPC-partner szerződéses rendszeréhez.

Ezért különösen fontos figyelmet fordítani a munkatartalom pontos meghatározására, a változtatások és módosítási megrendelések mechanizmusaira, a pótmunkákra, a kötbérekre, a teljesítési biztosítékra, az előleg-visszafizetési garanciára, a visszatartásokra, a jótállási kötelezettségekre, a felelősségi korlátokra, a biztosításra, valamint az átvétel és a teljesítésigazolás szabályaira.

A magyar építőipari jogszabályok emellett az építési és alvállalkozói szerződések kötelező tartalmi elemeit is meghatározzák, és a tevékenység végzését nyilvántartási és szakmai feltételek teljesítéséhez kötik.

Pozsonytól Budapestig: kapcsolatépítési lehetőségek is vannak

A téma időzítése a szakmai rendezvények szempontjából is érdekes.

2026. október 1–3. között Pozsonyban rendezik meg a CONECO RACIOENERGIA vásárt, amely összekapcsolja az építőipart, az épületek műszaki rendszereit, az energiahatékonyságot és a modern építési technológiákat.

Magyarországon az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) október 29-én országos építőipari konferenciát szervez, amely többek között a magasépítéssel, a műszaki szakágakkal, a közműhálózatokkal és az építőanyag-gyártással foglalkozik.

További lehetőség a Budapesten 2027. április 8–11. között megrendezendő CONSTRUMA és HUNGAROTHERM. A HVAC, a fűtés, a légkondicionálás, a szanitertechnika, az építőanyagok vagy a technológiai megoldások területén működő szlovák vállalkozások számára ezek érdekes belépési pontot jelenthetnek a magyar piacra.

Szlovák oldalon természetes szakmai partner a Zväz stavebného priemyslu Slovenska (ZSPS), a Szlovák Építőipari Szövetség is, amely a szlovák építőipar jelentős részét képviseli, és a technológiai fejlődéssel, a digitalizációval és a szakképzett munkaerő hiányával is foglalkozik.

Nem a teljes piacot kell megtalálni – elég a megfelelő projekt

A jelenlegi adatok nem támasztják alá azt az állítást, hogy a magyar építőipar egésze jelentős fellendülést él át.

Az ipari beruházások azonban más logika szerint működnek.

Egy gyógyszergyárnak speciális HVAC- és technológiai rendszerekre van szüksége. Az élelmiszergyártásnak higiénikus csővezetékekre, hűtésre és feldolgozási technológiára. Egy automatizált gyártóüzemnek minőségi elektromos és vezérlőrendszerekre. Egy meglévő üzem bővítéséhez pedig olyan beszállítók kellenek, amelyek folyamatos termelés mellett is képesek dolgozni.

Egy szlovák építőipari vagy technológiai vállalkozás számára ezért nem feltétlenül a magyar építőipar általános állapota a legfontosabb kérdés.

Sokkal fontosabb tudni, hol valósul meg olyan ipari projekt, amely éppen azt a szakmai kompetenciát igényli, amellyel az adott vállalkozás már ma is rendelkezik.

Az eredeti cikk a LinkedInen ↗
Cikkeink a LinkedInen

KAPCSOLAT

Beszéljük át az ügyét.

1016 Budapest, Szirtes út 11.

Személyes konzultáció előzetes egyeztetés alapján.
info@snlegal.hu ↗+36 1 209 0583
Megközelítés

A Sánc utca megállótól a Szirtes úton a Citadella irányába, illetve a Szirtes út megállótól gyalogosan közelíthető meg az iroda.

Írjon nekünk

Röviden írja le, milyen ügyben kér segítséget.

A tervben az üzenetet az e-mail-programján keresztül tudja elküldeni.

Irodánk a Gellért-hegyen

Megnyitás a Google Térképen ↗